Üdülőház · Barnagi Szendergő Barnag

További képek ▸

Barnagi Szendergő Barnag

Aludtál már három emeletes ágyon? Ha nem, nálunk megteheted. Járj a fellegekben és álmodozz a színpadon. A Barnagi Szendergőt az önkormányzat hozta létre idelátogató vendégeknek, csoportoknak, baráti társaságoknak. Különleges szálláshelyünket egy nem használt színpadi öltözőből alakítottuk ki, ahol három emeletes ágyakon járhatnak vendégeink a fellegekben. A két külön szobában 12 főt tudunk elszállásolni és további 10 fővel tudjuk még bővíteni, akik az átmenetileg nem használt színpadon rendezkedhetnek be. Szállásainkhoz egy külön épületben található vizesblokk tartozik, ahol külön férfi-női wc, zuhanyzó található, valamint mozgássérült mosdó is. A teakonyhánkban süthettek-főzhettek és két fedett terasz is rendelkezésre áll a baráti, vagy családi étkezésekre, beszélgetésekre. Az idelátogató baráti társaságok, nagycsaládok, osztályok szórakozását szolgálja egy óriási udvar, játszótérrel, focipályával, malom pályával, közösségi kemencével, tűzrakó hellyel. Igény esetén helytörténeti előadást is hallhattok, vagy benézhettek a, szintén az önkormányzat által üzemeltetett, barnagi vegyesboltba, ahol a helyi és környékbeli termelők és kézművesek termékei között válogathattok. A Balaton-felvidék kapujában fekvő településünkről csodálatos kirándulásokra indulhattok, akár Nagyvázsony felé, akár a Balaton felé veszitek utatokat. Nyugodt szívvel állíthatjuk, hogy aki egyszer Barnagon járt, az előbb-utóbb visszatér ide.

Barnagi Szendergő Barnag
Barnag Fő utca 33.

Ingyenes parkolás
Ingyenes WIFI
Nyitvatartás: április 15. – október 15.
Macska, kutya bevihető (fizetős)
2 szoba, 12 férőhely

azonosító: 31347, EG20015774