Kedves Vendégeink. Vendégházunkban nagyobb létszámú, maximum 16 fős csoportnak iskényelmes szállást tudunkbiztosítani. Összesen 8 szobában, 6 önálló és egy két szobás földszinti apartmannal rendelkezünk. A földszinti apartman szobái egybenyílóak, tehát az 1. szobán keresztül lehet átjutni a 2. szobába. Ezért a földszintrejavaslatunk szerint csak családok, ismerősök foglaljanak. Lehetőség van arra is, hogy 1 család egy 5 fős szobát foglaljon el de ugyanúgy arra is, hogy 8 szobába kettesével legyenek vendégeink. Ez mind a vendég igényétől függ. Vendégházunkban hatalmas közösségi tér, 2 db jól felszerelt konyha, háztartási gépek is rendelkezésre állnak. 4 db fürdőszoba szolgálja a vendégek kényelmét. Minden szobában sík képernyős tv található, az egész házban ingyenes wifi érhető el. A kertben bográcsozószalonnasütő hely is kialakításra került és egy mobil grillező is a Vendégek rendelkezésére áll. Vendégházunkban töltött pihenésük során igénybe vehető borkóstolási lehetőség, mely a házunktól 10 percnyi sétára a Lovász Pincészetnél érhető el. Tőlünk Kékestető mindössze 15 km autóúton, érintve a csodálatos kirándulóhelyeket, kezdve Mátrafüreddel (4 km), Sástóval (7 km) és Mátraházával, ahol a kristálytiszta hegyi levegő emeli még magasabbra az arra kirándulók jókedvét. 50 km-es körzeten belül pedig Hollókő, Mátraverebély (Szentkút), másik irányban pedig Sirok (vár) és Eger városa várja a kirándulókat. Számtalan látnivalója, szurdoka, kilátója és érdekessége várja a Mátrának az erre kirándulókat. Tökéletes kiindulópontként a túrázók egyik kedvelt szálláshelyeként várjuk az Északi-középhegység természeti adottságai iránt érdeklődőket. Házunktól 200 méterre található a Kisvasút egyik megállója, mely Lajosházán át a Szalajkaházig vezet, gyönyörű erdei vágányon. Legyen Ön is Vendégünk.
Ingyenes parkolás
Ingyenes WIFI
Wellness szolgáltatások
Ingyenes WiFi
Macska, kutya bevihető (fizetős)
8 szoba, 16 férőhely