kiadó vendégház · Hétmérföldes Vendégház Szaknyér

további képek

Hétmérföldes Vendégház Szaknyér

Hétmérföldes Vendégház Szaknyér, 4 szoba 10 férőhely

Szaknyér Magyarország nyugati szélén, az Őrségi Nemzeti Park területén helyezkedik el. Varázsát is az adja ennek a minden civilizációtól hétmérföldnyi távolságra lévő kis falunak, hogy itt az érintetlen természetben igazán kikapcsolódhat a nyugalomra, felfrissülésre váró utazó. Ideális pihenőhely természetjáróknak, kerékpárosoknak, kisgyermekes családoknak, akik a nyugalmat, a csendet, a falusi életérzést szeretnék átélni. A hatalmas, ősfás telek patak által határolt a hátsó részen, a patak túloldala pedig már az erdő. Így a közvetlen természetközeliség itt egészen megvalósul és szépségével, nyugalmával remek pihenési lehetőséget biztosít vendégeink számára. Bejelentkezés 14 óra után lehetséges, a kijelentkezés és távozás időpontja pedig 10 óra. Vendégeink az utcán parkolhatnak a házak előtt, az udvarba gépjárművel beállni nem szabad. Kutyabarát szálláshelyként szeretettel várjuk azokat a kutyusokat, akik közös együttlakásra alkalmasak, az udvaron lévő másik vendégház lakói pihenését nem zavarják. A kert nem zárt, erdő határolja hátul, s a kerítés is átjárható a szomszédok felé. Ezen a telken egymással szemben, körülbelöl 10 méter távolságban áll a két vendégházunk, a nagyobb 6 fő, a kisebb 4 fő kényelmes pihenését teszi lehetővé. A Nagy Ház végében található fedett, 10 fős kiülő mindkét házhoz tartozik, így annak használata közös, nem privát egyik ház vendégei számára sem. Vendégházaink nagyobb társaság számára is tökéletes megoldást nyújtanak a közös nyaralásra. Igény esetén rácsos kiságyat tudunk rendelkezésre bocsátani a kisbabával érkező vendégeinknek. Fizetési szabályok :A foglalás véglegessé válásához szükséges a teljes szállásdíj 30%-ának előre utalása legkésőbb a foglalást követő 48 óráig. A fennmaradó szállásdíjat legkésőbb az érkezés előtt 7 nappal át kell utalni vagy a helyszínen érkezéskor a kulcsot átadó gondnoknak kifizetni. Ennek elmaradása a foglalást érvényteleníti.

Hétmérföldes Vendégház Szaknyér
Ingyenes WIFI
Welcome drink (alkoholos ital)
Macska, kutya ingyenesen bevihető
4 szoba, 10 férőhely

azonosító: 35366, MA20006835