Kiadó Vendégház · Hutai Ház Nagyhuta

További képek ▸

Hutai Ház Nagyhuta

Vendégházunk a Zempléni hegységben a Hidasnémeti, összekötő út, Pálháza közelében található Nagyhuta településen található. Csendes, kis lélekszámú falu, a Kék túra útvonalán, melyből következik hogy sok bakancsos turista keresi fel. Mások egyszerűen csak kirándulnak, sétálnak az erdeiben és ha éjük is van gombát is találhatnak vagy valamilyen vadat is láthatnak. A kirándulások mellet rövid utazással több nevezetességet tekinthetnek meg a környező falvakban, például a füzérradványi Károlyi kastély, Füzéri vár, illetve a Kőkapui vadászkastély, amit a Pálházáról induló kisvonattal is meg lehet közelíteni. Gyerekeknek és felnőtteknek is kikapcsolódást és szórakozást nyújt a sátoraljaújhelyi kalandpark. A első részében két szoba /egy franciaágyas, és egy három egy ágyas / található. A nappaliban sarokülő található, ezen két fő alvása lehetséges. Konyha, étkező teljes felszereléssel, fürdőszoba zuhanyzóval, WC-vel, itt található mosógép is. Ezen lakórész folytatásaként került kialakításra egy önálló szoba fürdőszobával, itt egy két és egy egyszemélyes ágy található. Ezen kívül egy tárolóhelység található egyéb használati eszközök elhelyezésére. Az udvaron található egy filagória, ahol sütni, főzni lehet. Az udvaron autóval parkolni lehetséges. Szálláshelyünket ajánljuk családoknak, baráti társaságoknak.

Hutai Ház Nagyhuta
Nagyhuta, Petőfi utca 24.

Ingyenes parkolás
Ingyenes WIFI
elfogadóhely
4 szoba, 10 férőhely

Idegenforgalmi adó: 0 Ft/éj
Az információ csak tájékoztató jellegű.
Pontos árak szezontól és létszámtól függően.
azonosító: 43473, MA21000910