Kiadó Vendégház · Hutai Meseház Háromhuta

További képek ▸

Hutai Meseház Háromhuta

Kevesebb fő érkezése esetén, amennyiben csak 1 szobát kérnek kedvezmény jár a foglalást követően. Szeretettel várunk a Zempléni Tájvédelmi Körzet, egyik legszebb falvába, a hegyek ölelésében fekvő Háromhutára. Néhány km-re az Országos Kék Túraútvonalhoz, gyönyörű panorámát nyújtó sziklaszirtekhez, kilátópontokhoz. 1930-ban épült, helyi védelem alatt álló nagyszülői házunkat, 2021-ben stílusosan és teljeskörűen felújítottuk megőrizve a ház stílusjegyeit, népi építészeti értékeit. A Hutai Meseház, Háromhuta, 1 utcás Középhuta településrészén, falu szélén, közvetlenül az udvar előtt csörgedező Tolcsva-patak mentén és hegyek lábánál található. A vendégház kialakítása és felszereltsége: Kialakítás: 2 szoba (3+2 fő), konyha, fürdőszoba, tornác Első szoba (3 fő): 1 db 180 x 200 cm és 1 db 90 x 200 cm ágy Hátsó szoba (2 fő): 2 db 90 x 200 cm ágy Minden ágyba 7 zónás kényelmes matracot helyeztünk Kézi szövésű söítők, falvédők, díszpárnák fokozzák a régmúlt hangulatát A ház felszereltsége: – felszerelt konyha (indukciós főzőlap, mikrohullámú sütő, kávéfőző, vízforraló, kenyérpirító, hűtőszekrény, tányérok, poharak, evőeszközök) – hajszárító – mosógép – ágynemű – törölköző – vendégpapucs használat – csempés kandalló – szálláshely (etetőszék, fürdető kád, fellépő) – sütögetési, bográcsozási lehetőség az udvarban A ház fűtése: Első szoba: kandalló + klímás fű Hátsó szoba: elektromos fűtőpanel + klímás fű Konyha: klímás fű Fürdőszoba: elektromos padlófűtés és törölközőítós radiátor + klímás fűtés Az árak az alábbiakat tartalmazzák: – törölköző- és vendégpapucs használatot – kávé fogyasztás – tea fogyasztás – bekészítve forrásvíz – fűtés díját – wifi – parkolás zárt udvarban – Ingyen tűzifa (szabadtéri sütéshez, főzéshez) – a túrázáshoz, igény esetén tracket (gpx) is tudunk adni, így okostelefonra mentve megtervezhető a túrázás További tájékoztatás: – minimális foglalás 2 éjszaka – mindhárom SZÉP kártyát elfogadjuk – a ház pihenést, kikapcsolódást szolgája, nem buli szálláshely – házi kedvenceket nem tudunk fogadni – televízió és konyhai sütő nincs a házban – vendégházunkban, egyidejűleg csak 1 társaságot fogadunk A ház harmóniáját a beépített természetes anyagok, a kandallós fűtés, látszó gerendás födém, fehérre meszelt falak, tornác, a korhűen felújított nyíláók, a ház előtt csordogáló patak adják. Regéci vár 9 km, Tolcsva a világhírű Tokaji borpincéi 15 km, Sárospataki vár, a – hegyi tengerszem 30 km, a legközelebbi hegy csupán 30 méter… A környék számos gyalogos túra és kerékpáros útvonallal várja a pihenésre, kikapcsolódásra vágyó természetkedvelőket. Örömmel adunk javaslatot a túrák megszervezésben, tracket (gpx) is tudunk adni, így okostelefonra mentve megtervezhető a túrázás. Szeretnél erdő mellett pihenni? Nálunk megteheted, itt nincs rohanás, stressz, minden lelassul. Hangulatos házikónk nyugalmat áraszt, amit fokoz a falu végi, csendes környezet, a hegyek látványa, a csobogó patak hangja, a végtelennek tűnő természet közelsége. Gyertek hozzánk, érezzétek a múlt hangulatát, a természet nyugalmát, éljétek ezt a csodát.

Hutai Meseház Háromhuta
Háromhuta, Petőfi út 02/054.

Ingyenes parkolás
Ingyenes WIFI
elfogadóhely
Ingyenes
2 szoba, 5 férőhely

Idegenforgalmi adó: 0 Ft/éj
Az információk tájékoztató jellegűek, a változtatás és elírás joga fenntartva.
Pontos árak szezontól és létszámtól függően.
azonosító: 44068, MA21006945