A csoport az étkezésről saját maga gondoskodik. Igény esetén (több közeli lehetőség is rendelkezésre áll) ebéd rendelhető. A szálláshelyen található 5 lakóhelyiség 18 ággyal (4+3+2+1+8 fős szobák, amelyek létszáma igény szerint változtatható, megbeszélés szerint pótágyazható), egy (együttes étkezésekre és áhítatokra alkalmas) közösségi helység (amely éjszaka alvóhelységként funkcionálhat), hideg-meleg víz, melegítési, főzési lehetőség, gáztűzhellyel és hűtőszekrénnyel felszerelt konyha, WC, fürdőszoba, valamint a parókiaudvaron sátorozási és parkolási lehetőség biztosított. A csoport igény szerint a templomot áhítatok céljára használatba veheti, ill. amennyiben szükséges, meg tudjuk nyitni a csoport számára a parókiát is, ahol további helységek vannak, de ott csak hálózsákos, laticeles megoldással tudunk szállást biztosítani, ágyak ebben az épületben nincsenek. A két telek egybenyitható, de szükség szerint jó megoldást tudunk kínálni a két telken külön csoport táboroztatására, vagy egy csoport és egy család, vagy két család elhelyezésére. A szálláshelyről ide kattintva, míg a templomról itt talál képeket. A környék turisztikai nevezetességei: – Villány (borvidék központja), Siklós (Siklósi vár) – mindkettő kb. 10-10 km. – Harkány, Mohács, Pécs, Eszék (ez utóbbi Horvátországban). – Túrázási lehetőségek: Szársomlyó és Tenkes hegyek. A programszervezésben egyébként ötletekkel, információkkal igény esetén szívesen segítünk. Ágyneműhuzatot nem tudunk biztosítani, kérjük hozzanak magukkal.
Old, Kossuth utca 74.
Ingyenes parkolás
Ingyenes WIFI
Nyitvatartás: április 1. – szeptember 30.
5 szoba, 16 férőhely
Az információk tájékoztató jellegűek, a változtatás és elírás joga fenntartva.
Pontos árak szezontól és létszámtól függően.