Kiadó Vendégház · A nádtetős parasztházak Tiszadob

További képek ▸

A nádtetős parasztházak Tiszadob

A Tiszadobon található felújított, nádtetős, kutyabarát parasztházunk négy fő befogadására és a mai kor kényelmi igényeihez idomulva lett kialakítva, ugyanakkor próbáltunk törekedni arra, hogy megtartsuk az autentikus elemeket. A ház első része több, mint 250 éves, tetőszerkezete ágasfás-szelemenes, ami a térségben egyedülálló. Olyannyira egyedülálló, hogy a parasztházunkon kívül az egyetlen, ami megtalálható a környéken, a nyíregyházi Falumúzeumot díszíti. Érdekessége, hogy az a ház eredetileg szintén Tiszadobon állt, itt szedték szét és szállították a megyeszékhelyre. A parasztház kulcsát a 250 év alatt kézről-kézre adták, amíg nagyjából 30 évvel ezelőtt Odescalchi Pál kezébe került, Ő vásárolta meg a területet. Odescalchi Pál édesanyja, Odescalchi Klára hercegné Andrássy Gyula gróf legfiatalabb unokája volt. (Andrássy Gyula a 19. század egyik legnagyobb magyar politikusa, 1867 és 1871 között Magyarország miniszterelnöke, majd 1871 és 1879 között az Osztrák-Magyar Monarchia külügyminisztere volt. ) Pál herceg 2014-ben bekövetkezett haláláig a területet saját kezével építgette, szépítgette. Mi, mint jelenlegi tulajdonosok 2021-ben vásároltuk meg és kezdtük meg a teljes felújítást. A telken két darab ház található. Jelenleg az egyik ház várja a vendégeket, a másik nádtetős parasztház felújításra vár, ebben mi szoktunk időnként tartózkodni, de amennyiben vendégek vannak a felújított házban, mi elhagyjuk a területet, így sem mi, mint tulajdonosok, sem más vendég nem fog a szálláshely egész területén tartózkodni a lefoglalt időszakban. A kertben található 6 személyes dézsafürdő, a medence, valamint a függő- és napozóágy lehetőséget ad a passzív kikapcsolódásra, azonban a közelben található Andrássy kastély kertje, a számos emlékmű, a tiszadobi szabadstrand az aktív kikapcsolódást kedvelőknek is kedvez. A pihenést pedig egy kellemes szalonnasütéssel vagy grillezéssel lehet még emlékezetesebbé tenni. Az Andrássy kastély 15 perc sétára, a tiszadobi szabadstrand 10 perc sétára található. A közelben van posta, gyógyszertár, élelmiszerbolt, lottózó, dohánybolt. A parasztház teljesen felszerelt, valamint az alábbiakat biztosítjuk még vendégeinknek: – 2 különnyíló szoba – gépesített konyha (hűtő, mikró, indukciós főzőlap) – törölköző, ágynemű, plusz takaró – ingyenes Wifi – HBOGo és Netflix hozzáférés – XBox – társasjátékok, magyar kártya – íróasztal home office-hoz A kertben az alábbiak állnak vendégeink rendelkezésére: – kis és nagy bogrács – tárcsa – szalonnasütő nyárs – fa a sütéshez és dézsázáshoz – begyújtó folyadék, brikett – gumimatrac, strandlabda – tollas – dézsafürdő – merevfalú medence – függőágy – napozóágy Várjuk szeretettel kedves vendégeinket, akik szeretnének együtt lélegezni egy 250 éves vályogházzal, ahol kézzel fogható a történelem, ugyanakkor maximális a kényelem. A foglaláshoz tartozó pontos és részletes felszereltséget, valamint a teljeskörű szolgáltatáslistát az egyes szobatípusok és a szálláshely lenti adatlapján találja, ideértve az esetlegesen feláras szolgáltatásokat is. Étkezés A megjelenített szobaárak ellátás nélkül értendők. A legközelebbi étterem 344 méterre, a legközelebbi élelmiszerbolt kevesebb, mint 50 méterre található. Lehetőség van bográcsozni, grillezni, szalonnát sütni és tárcsán sütni-főzni is. Fizetés A foglalások összegét átutalással és bankkártyával tudja kiegyenlíteni. Az A nádtetős parasztházak a foglalás sikeres visszaigazolása után előre befizetését kéri. Érkezés, nyitva tartás A legkorábbi érkezési időpont 14:00, a szobák elhagyásának legkésőbbi időpontja pedig 10:00. Magyarul és angolul állunk szíves rendelkezésükre.

A nádtetős parasztházak
, Alkotmány utca 21-23.

Ingyenes parkolás
Ingyenes WIFI
Wellness szolgáltatások
Kutya ingyenesen bevihető
2 szoba, 4 férőhely

Idegenforgalmi adó: 0 Ft/éj
Az információ csak tájékoztató jellegű.
Pontos árak szezontól és létszámtól függően.
azonosító: 43169, MA22039367