Kiadó Vendégház · Megálló Üdülőház Pálháza

További képek ▸

Megálló Üdülőház Pálháza

Pálházán a Zemplén szívében található a Megálló Fogadó és Üdülőház. Az Üdülőház két szinten 6 szobával, konyhával és nappalival várja a csoportokat, családokat, baráti társaságokat. Ebben az épületben 4500.- Ft/fő/éjszaka + IFA a szállás díja. Étkezésre a Fogadó földszintjén található étteremben van lehetőség. Az Üdülőház kapacitását meghaladó csoportok esetén lehetőség van a fennmaradó létszám elhelyezésére az Üdülőház mellett található Fogadó épületében az üdülőház szállásdíjával megegyező áron. A Megálló Üdülőházból elindulva csillagtúra-szerűen könnyen megközelíthető a környék összes látványossága, tanösvénye, túraútvonala. Velünk szemben van a Hegyközi kisvasút végállomása, mely Kőkapuig közlekedik. A szomszédos településen, Füzérradványban található a Károlyi kastély, melynek egy felújított szárnya látogatható, illetve az azt körülvevő arborétum. A Füzéri vár, ahol egy ideig a Magyar Koronát is őrizték, csupán 8 kilométerre van, remek kirándulási lehetőség. Hollóházán a Porcelángyár, illetve a Múzeuma látogatható. Közel van , Gönc, Vizsoly. Széphalomban található a Magyar Nyelv Múzeuma, Sátoraljaújhelyben pedig az ország leghosszabb libegője, és bob-pályája. Sárospatakon pedig a Rákóczi-vár várja a látogatókat. Mindemellett rengeteg tanösvény, túrázási lehetőség várja a kirándulni és pihenni vágyókat. Az Üdülőházhoz mellett található egy rendezvényterem, ahol oktatásokat, csoportos étkezéseket, zenés szórakozásokat lehet tartani. . Oktatásra, illetve konferenciára technika nélkül a bérleti díj 30.000.- Ft, technikával (vetítővászon, projektor, erősítő, mikrofon) 60.000.- Ft/alkalom. (8-16 óra között) Zenés rendezvény esetén 40.000.- Ft. (21-01 óra között) 2012. szeptemberében átadásra került a Sárospatakot Kassával összekötő kerékpáros út, amely a fogadó előtt vezet el. Igény esetén disznóölés, disznótoros program szervezését is vállaljuk. Minimum 15 fő, 45.000.- Ft/fő/éjszaka teljes ellátással . 25 fős csoportnak már svédasztalos étkezést tudunk biztosítani. November 1. és április 15. között az Üdülőházban csak minimum 15 fős és legalább 2 éjszakát eltöltő csoportot tudunk fogadni.

Megálló Üdülőház
, Dózsa György út 160.

Ingyenes parkolás
Ingyenes WIFI
elfogadóhely
Nyitvatartás: március 1. – december 31.
Saját étterem
Macska, kutya bevihető (fizetős)
6 szoba, 30 férőhely

Idegenforgalmi adó: 0 Ft/éj
Az információk tájékoztató jellegűek, a változtatás és elírás joga fenntartva.
Pontos árak szezontól és létszámtól függően.
azonosító: 43764, UD20006647