Vörösmarty Ház Kapolcs

Kali Puszta ma egy kis falusi gazdaság színhelye, ahol családias, békés környezetben élnek együtt őshonos magyar háziállataink. A mezőn legelésző lovak és csikók teszik még meghittebbé a táj varázsát. Régi hatalmas körtefa árnyékában egy meghitt parasztház bújik meg.

A házat kívül belül teljesen felújítottuk, kamrájából fürdőszobát alakítottunk ki, de szobájának és konyhájának bútorzatát a faluban talált hagyományos paraszti bútorokból állítottuk össze. Központi fűtés teszi kellemessé a téli tartózkodást is. A házban három önálló lakás van, lakásonként két-két ággyal és gyerekággyal.

Bár a ház egy Vörösmarty Mihály nevű helybéli pásztoremberről kapta a nevét, szerettünk volna nagy magyar romantikusunknak is emléket állítani azzal, hogy a neves költõ és író egy-egy mûvérõl neveztük el lakásainkat. Baráti társaságok együtt borozgathatnak a második lakáshoz tartozó, de külön bejárattal is megközelíthetõ eredeti hangulatú borospincében.

A csodálatos elhelyezésű istálló tetőterében nagyobb család vendégül látására is alkalmas a „Magyar vár” elnevezésű lakásunk, amely akár 5 fő számára is kényelmes konyhával, fürdővel, mesés kilátással a Dörögdi medencére. A lakást télen egy kandalló teszi otthonossá.

Fát találnak vendégeink a lakásba készítve, de a fűtésről saját maguknak kell gondoskodniuk. A vendégek részt vehetnek a gazdaság mindennapi életében. Amennyiben lóháton érkeznének, lovuknak is szállást, takarmányt tudunk biztosítani, fedett nyári lóállásainkban. Baráti társaságok több lakás egyidejű igénybevétele esetén kérjenek ajánlatot speciális kedvezményre.

Palya Bea és a Kaláka együttes tagjai már évek óta a Vörösmarty házban szállnak meg a Művészetek Völgye Fesztivál idején. Egyik gyermek vendégünk írta a vendégkönyvünkbe: Ez Magyarország legjobb helye A londoni Telegraph lap Travel T 11 rovata Kapolcsról és a Vörösmarty házról ezt írja: A kocsi oldalra dőlt, mint egy hajó, amikor a kocsis megadta a jelet a bakról.

A két pej kanca zabláját ropogtatva, kecses lépésekben kezdte szedni a lábát. Átkeltünk egy széles árkon, hogy a túloldalon szabadabb futásnak eredhessünk. Foltokban napfény szűrődött át a fák ágain keresztül, pillangók röpdöstek ide-oda az árnyékban. Meleg volt, a lovak fénylettek a verejtéktől.

Körülöttünk a dús táj lágy dombjai színes palettáját adták a színeknek: – sárgásbarna, arany és zöld. Gyepbe vájt homokos utak a ragyogó napsütésben, fák között felbukkanó festői falvak kis fehér templomokkal, az erdők sötét tónusai a dombokon, kecses ecsetvonásoknak tűntek a mezők rezes búzatábláihoz képest.

Ilyen hangulatban voltam, amióta csak elhagytam a farmot. Egy órája tartott már az út, tölgyfák leomló ágai alatt a köveken rázkódva. Az egyetlen ember, akit ez alatt az idő alatt láttunk két férfi és egy nő volt, akik éppen kukoricát kapáltak. Mintha csak egy jelenet lett volna a viktoriánus Angliából.

Minden pillanatban vártam, hogy Thomas Hardy megjelenjék, amint ellenkező irányba haladva megkérdezi az utat Casterbridge felé. Csak hogy ez nem Anglia, hanem Magyarország, északra a Balatontól, Európa legnagyobb édesvizű tavától. A farmon igényesen átépített régi kőház fogadja az önellátó vendégeket.

Időzz itt, ahol legfeljebb a tojótyúkok pletykálása vagy a kötekedő libák veszekedése tart ébren.