Üdülőház · Árpád Vendégház Sarud

További képek ▸

Árpád Vendégház Sarud

Múlt idéző portán, több mint 100 éves falak között várja a pihenni vágyókat mind a négy évszakban ez a romantikus hangulatú parasztház. Hűvösebb tavaszi és őszi estéken padlófűtés biztosítja a kellemes meleget. A ház igazi gyöngyszeme az udvaron található, fedett, 6 személyes fürdődézsa (napidíjas) amely időjárástól függetlenül, az igényeknek megfelelő hőfokkal, kívánság szerint parajdi fürdősóval varázsolja feledhetetlenné a kikapcsolódást. Az udvaron kiépített bográcsozó hely (tárcsa és grill rács), hinta, csúszda várja kicsiket-nagyokat. A házban teljes körűen felszerelt konyh (pára-és szagelszívó, mikró, fagyasztós hűtő, kávéfőző, vízforraló, kenyérpirító, melegszendvics sütő, konyhai eszközök, edények, evőeszközök, tányérok, poharak). Az új fürdőszoba kialakítása antik stílusú maradt, de ötvözve lett a modern kényelemmel (vízesés zuhanny). Akik pedig a főzés elől is menekülnének, alig 5 perc sétára található a 2021-es évben átadott Sulyom Tájétterem, ahol gondoltak a húsimádókra, a halat imádókra, a vegetáriánusokra, és még a vegánokra is. A természet kedvelőinek lehetőségük van a kertben, egy igazán autentikus hangulatú pavilonban tölteni az éjszakát. A felszereltség további részét képezi 2db kerékpár, amivel a sportolni vágyók egy megnyugtató, békés Tisza-parti naplementében csodálhatják a tájat. A sarudi KalandParton mindenki megtalálhatja azt, ahol igazán jól érezheti magát: strandolás a Tisza-tó homokos, , tengerpartján, európai színvonalú vízi játszótér, mászóbázis, trambulinpart vagy lehetőség van különböző sporteszközök bérlésére is. A nyaralóban mindig csak egy család, baráti társaság tartózkodik (2 fő foglalása esetén is). A nappaliban társasjátékok biztosítják a jó hangulatot, de a tévézni vágyók 150 csatornából válogathatnak (LCD TV) Természetesen az ingyenes Wi-fi is biztosított. Parkolás a zárt udvarban.

Árpád Vendégház
, Rákóczi út 29.

Ingyenes parkolás
SZÉP kártya elfogadóhely
Wellness szolgáltatások
Welcome drink (alkoholos ital)
Macska, kutya bevihető (fizetős)
2 szoba, 9 férőhely

azonosító: 36099, EG20003743